A március 15-i dátum sokak fejében a nemzeti hőseinkre való emlékezést jelentheti, azonban 2020-ban ez megváltozott. Hétfőn már úgy kezdtük (és sok cég sajnos nem is tudta megkezdeni) működésünket, hogy egyre kevésbé örömteli hírekkel szembesültünk. Éppen ezért a partnereinkkel és futárszolgálatokkal egyeztettünk, hogy ki, mit és hogyan tud megtenni annak érdekében, hogy a Te biztonságodat és egészségedet még inkább előtérbe helyezhessük és a szokottnál is nagyobb felelősséggel dolgozzunk a mindennapokban. Közelítsük kicsit meg a helyzetet és nézzük, mit tudunk webshopként mi tenni futárszolgálati, ügyfélszolgálati, csomagösszeállítási, gyártási és vásárlói oldalról.
FUTÁRSZOLGÁLATI OLDALRÓL
- A velünk együttműködő futárok, futárszolgálatok jelen helyzetben biztosítottak arról minket, hogy minden tőlük és cégüktől telhetőt megtesznek a védelem és a biztonság „érdekében”.
- A futárszolgálatok a futárok, sofőrök részére a szükséges felszereléseket (pl. kesztyűt/ fertőtlenítőt/ maszkot) biztosítják.
- Szeretnék a zavartalan működést biztosítani, ezért fokozottan figyelnek a kiszállításnál a futárok is.
- Azonban a futárok kizárólag az első ajtóig szállítják a csomagot most, be a lakásba, házba nem viszik be, külön kérés esetén sem.
ÜGYFÉLSZOLGÁLATI OLDALRÓL
- A telefonos (+36 20 370 88 89) és e-mailes elérhetőségeink (info@janewebshop.hu) a korábban is megszokottak szerint zajlik.
- Amennyiben valami oknál fogva nem sikerül elérni bennünket telefonon, úgy hívószám kijelzés esetén visszahívunk.
- Minden beérkezett e-mailre max. 24-48 órán belül igyekszünk válaszolni.
- Mivel webshopként működünk így a személyes kontaktus, most a kivételes esetekben is kerüljük, illetve a lehetőségekhez mérten ügyfélszolgálatunk „home office”-ban tevékenykedik tovább.
- A korábbi és meglévő rendeléseiteket is koordináljuk természetesen.
- A gyártókkal és a futárszolgálatokkal folyamatosan tartjuk a kapcsolatot telefonon, így igyekszünk minél naprakészebb információval szolgálni nektek a kiszállítással, gyártással kapcsolatban is.
- A mostani helyzetre való tekintettel is bizonyos dokumentumokat e-mailben fogunk küldeni a részetekre.
CSOMAGÖSSZEÁLLÍTÁSI- ÉS ÁTADÁSI OLDALRÓL
- A megrendelt és legyártott termékek összecsomagolása jelen esetben nyitottabb, szellőztetett környezetben zajlik.
- A termékeket kézfertőtlenítés után csomagoljuk be.
- A csomag/csomagok a futárnak történő átadásakor 1 méter távolságot hagyunk mindannyiunk biztonsága érdekében is.
- Külön, kiemelten figyelünk a kézfogás és kézzel való érintkezés elhagyására, mellőzésére a futárral is.
GYÁRTÓI OLDALRÓL
- A velünk együttműködő gyártók is külön figyelmet szentelnek a biztonságnak.
- A gyártók a dolgozóik egészségének megőrzésére is ügyelnek.
- A kézfertőtlenítés, kézmosást is bevezették, mint alkalmazandó módszer érkezéskor, bizonyos műveleteket követően is pluszban.
- A beszállítóik, partnereik között szintén 1 méter távolságot tartanak és mellőzik a kézfogást is.
VÁSÁRLÓI OLDALRÓL – vagyis mi tehetsz jelen helyzetben Te az egészségedért?
- A megrendelésnél közvetlenül velünk nem kerülsz kapcsolatba, főleg mivel online webshopként üzemel ügyfélszolgálatunk is.
- Személyes átvételre (lévén webshopként működünk), de még a műanyag termékek esetében sincsen most lehetőség.
- Kiszállításkor javasoljuk, hogy ha bármilyen tünetet észlelsz magadon a vírusra vonatkozólag (a hivatalos oldal itt tekinthető meg: https://koronavirus.gov.hu/ ) vagy esetlegesen házi karaténban vagy, azt mindenképpen jelezd a futárszolgálat felé kiszállítás előtt, és így inkább kérd a kiszállítást kevésbé érintett személy címére.
- A legideálisabb, ha kesztyűben veszed át a futártól a terméket/csomagot. (De ez azonban minden kiszállításra érvényes, nem csak a bútorcsomagokra.)
- Lehetőség szerint utánvétes, azaz készpénzes fizetést mellőzd. Utólag is kérhetsz nálunk banki előreutalást, amennyiben módod és lehetőséged adódik erre.
- Ha mindenképpen készpénzt preferálod, akkor arra kérünk, a pontos összeget készítsd elő a futárnak, hogy a visszajáróval való „érintkezést” is elkerülhesd.
- Amennyiben az érintkezés mégis valamilyen oknál fogva elkerülhetetlen, akkor utána fertőtlenítsd a kezeidet és mosd meg alaposan forró vízzel.
- Illetve fontos tényező, hogy a futárok nem viszik be a csomagodat a lakásba, szobába, hogy a helyére tegyék, ezt kérjük, vedd most figyelembe!
- A saját és mások érdekében is inkább szabad légtérben vedd át a csomagodat, ha van rá mód, hiszen ezzel is óvod a környezeted és magadat.
Köszönjük, hogy végigolvastad és bízol bennünk! A kialakult helyzetben segítsük és óvjuk egymást, hogy minél előbb és minél gördülékenyebben tehessük túl magunkat ezeken a napokon. Sok kitartást kívánunk mindannyiunknak!
Üdvözlettel:
a JANE webshop csapata